Szt. Imre legendája - Magyar Legendarium

Tartalomhoz ugrás
SzentImre legendája

[I.] DICSÉRETES IMRE HERCEG SZÁRMAZVÁN BOLDOG ISTVÁNTÓL, MAGYARORSZÁG KIRÁLYÁTÓL, JÓSÁGOK­KAL TÜNDÖKLÖTT. MÁR GYERMEKSÉGÉBEN BETELVÉN A GRAMMATIKA MINDEN TUDOMÁNYAIVAL, ATYJA NÉKI AZ ERKÖLCSÖK TANÍTÁSAIRÓL KÖNYVET ÍRT.



Dicséretes Imre herceg jeles nemzetségből, miképen cédrus a Lybanonból származván boldog Istvántól, Magyarországnak első királyától, jóságos cselekedetek­kel felette ékesítve fényességesen tündöklött.129 Már gyermek­ségében is szorgalmatos őrködés alatt nevekedve, elsőbben a grammatikai mesterségnek minden tudományaival betelt. Ennek okából boldog István király, atyai szerelmének hévségétől ser­kentve, ő fiának, boldog Imrének könyvet írt az erkölcsök tanításáról,130 melyben lelki beszédekkel hívségest és barát­ságost szól hozzá, intvén őt. Oktatván őt, miképen kell min­-
deneknek előtte a katholikus hitet megtartania és az egyházi ál­lapotot megerősítenie, tisztességet adnia a fő papok méltóságának, szeretnie a fő embereket és vitézeket, az igazságos törvénytevést észben tartania, minden cselekedetében türelmetesnek lennie, a jövevényeket nyájasan befogadnia és vélük jószeretettel bánnia, tanács nélkül mit sem cselekednie, eleit szeme előtt szünetlenül példának állatnia, az imádság kötelességét gyakorolnia, a jámbor­ságot és könyörületességet egyéb előmenetelre való jóságokkal vigyázatos gonddal birtokában tartania.

[II.] BOLDOG IMRE KISDED ALVÁSSAL MEGELÉGEDVÉN ÉJSZAKÁNKÉNT ZSOLTÁROKAT ÉNEKELVE VIRRASZTOTT,
MIT IS ATYJA TITKON A FALNAK NYÍLÁSÁN ÁT GYAKORTA SZEMLÉLT. EZENKÉPEN TANÍTJA ISTEN AZ IGAZSÁGNAK REGULÁJÁT NEMCSAK IGÉVEL, DE PÉLDÁVAL IS.

Boldog Imre ezért megelégedvén kevésded alvással, min­den éjszakákon, mikor is már mindenek ágyra vetették magukat és előtte, miképen királyi magzathoz illik, két gyertyatartó világított, ő Istennek zsoltárokat énekelve virrasz­tóit és mindegyik zsoltár végezetén szívének töredelmével Istennek bocsánatát kérte. Mit is, mikoron atyja eszébe vett, őt vigyá- zatost és titkon a falnak nyílásán át gyakorta szemlélte,131 mindazáltal övéi közül kinek sem akarta a látottakat tudtára adni. Mind ezekben meg kell gondolnunk, mily irgalmatost gondoskodott Isten a mi gyarlóságunkról, mikor is az igazságnak regulája nekünk nem csak igének általa taníttatik, hanem a követésre eme boldog ifiúnak általa is a mi csodálásunkra, miképen szépséges tükör elénk tartatik. Tehát senkinek ne legyen terhére a szegénység, mert az Úr kiválasztotta a szegényeket, kikről mond­ja: „boldogok a szegények, mert övék a mennyeknek országa/' De senki ne erősítse, hogy a gazdagok kirekesztendők Istennek országából, tudni méltó azok, kik kívánás nélkül bírják a gazdag-
ságot. Miért is a szent Egyház az ő dicséretére és ékességére szép renddel, jelesen azonképen vagyon leírva, miképen tábornak rettentő hadi rendje, jóságos cselekedeteknek olyan sokaságától tündöklik és olyan különb és különb hívek veszik körül, hogy a tanulatlan nemzetektől sem vagyon távol az isteni látogatás, mert az Igét, mit is ezer nemzetségek szerint parancsolt az Úr, immár mind a világ befogadta. A hithez pedig csaknem a mi időnkben tért meg Pannónia,132 lévén mostanáig a pogány­ságnak fertelmes szokásaival fertőzve, de felette keresztény királyának, tudni méltó Istvánnak intésére és jeles érdemeinek miatta a hitnek erejében és az isteni tiszteletnek növekedésében előment.

[III.] BOLDOG ISTVÁN KIRÁLY AZ Ő FIÁVAL PANNÓNIA SZENT HEGYÉRE TÉRT, HOL IS A GYERMEK IMRE KÖSZÖNTVÉN A BARÁTOKAT EGYENETLENÜL OSZTOTTA NÉKIK A CSÓKO­KAT, MELY DOLOGNAK OKÁT TUDAKOLVÁN ATYJA, Ő JÓL MEGMONDOTTA, MILY MEGGONDOLÁSSAL ADOTT NÉME­LYEKNEK TÖBB, NÉMELYEKNEK KEVESEBB CSÓKOKAT.

Némi időben tehát boldog István király fiával együtt imádkozni boldog Márton egyházába tért, melyet Pan­nónia szent hegyén tulajdon ő kezdett és szerzetesek­nek jeles gyülekezetével felékesített.133 Tudván azonban a király a gyermeknek fő érdemét, megadta fiának ama tisztességet, mi is őt megillette, mert mikor a mondott atyafiak a processiónak utána a király köszöntésére mentek, ő tisztességadásból köszön­tésükre maga fiát előre bocsátotta. A gyermek Imre pedig szent Lélekkel teljesen, miképen is az isteni kegyelem kinyilatkozta­tásából külön-külön az ő érdemeiket ismerte, mindeneknek külön-külön egyenetlenül osztotta a csókokat. Mert egyeseknek egyet, másoknak hármat, ismét másoknak ötöt, végezetül egynek hét csókot adott. Mely dolgot egyebeknek szemeláttára boldog
István király hallgatva csodált, és a mise végezetével egymásközött való beszéléssel tőle szorgalmatost tudakozta, miért osztotta nékiek a csókokat egyenetlenül? Így boldog Imre ő atyja előtt külön-külön mindenek érdemeiről elmélkedvén, tudni méltó, hogy közülük az időnek ki milyen közén állhatatoskodott a maga megtartóztatásnak érdemében jól megmondotta, hogy ilyetén meggondolással adott némelyeknek több, némelyeknek kevesebb csókot és tanította őt, hogy az, kinek hétre sokasította a csókot, egész életén át szűzi életet élt.
Ó, minden jóságokat felindító Kegyelem, ki a mi természetünknek korlátját bőségesen felülhaladod, ki a mélységes titkokat a kicsinyeknek felfeded, te valál mestere boldog Imrének, te adtál nékie szabad értést egyebek rejtett dolgairól. Eme belső kinyilatkoztatásnak igazsága pedig ő szívében ezenképen megtudatott.


[IV.] MIKÉPEN TÉRT VISSZA BOLDOG ISTVÁN A SZENT HEGYRE, MIKÉPEN VIGYÁZTA A BARÁTOK VIRRASZ­TÁSÁT ÉS TETTE PRÓBÁRA A MÓRNAK MONDOTT BA­RÁTOT, KIT BOLDOG IMRE HÉT CSÓKKAL DÍCSÉRT, VÉ­GEZETÜL FELEMELVÉN ŐT A PÉCSI PÜSPÖKI SZÉKRE.

Kevés napoknak utána, hogy is a szent hegyről elméne, boldog István csak két szolgát vevén magához tulajdon amaz úton megtérvén, a szerzetes atyafiaknak virrasz­tását és imádkozását titkon vigyázta. Már minek utána a hajnali zsolozsma elvégeztetett, egyebek ágyra vetették magukat, csak azok maradtak a szentegyházban, kiknek is boldog Imre ő csókjait sza­porította. Megoszolva az egyháznak különváló szegleteiben, Isten­nek színe előtt zsoltárok éneklésével virrasztottak. Mikor is a szent király külön-külön hozzájuk méné, felfedte előttük orcáját és áldásnak igéivel köszöntötte őket. Minek utána pedig némelyek a királyi felséget a csendességnek megszegésével tisztelték, ő végezetül a Mórnak mondott testvérhez méné, kit is boldog Imre hét csókkal dicsért,134 de sem köszöntésének szép szavával, sem pediglen királyi fenyegetéseinek beszédivei nem vonhatott ki belőle feleletet. Virradván a reggel, mikor is a testvérek gyüle­kezést tartottak, a király maga személyében is jelenvaló volt és, hogy Mór testvérnek lelkét az alázatosságnak miatta megpróbálja, a közös meghallgatásban a regulával való felette sok ellenkezést vetett szemére. De a királynak erősítéseire Mór semmi nemű ellene mondást nem tett, hanem alázatost veszteg ülve remény­kedőn Istenhez menekedék, ki is az emberi értelemnek szem­lélője. Akkor pedig boldog István megismerte, hogy fiának választása bizonysággal bizonyos és a dolgot rendre elő­beszélvén, Mórt dicséretekkel felemelte és, hogy a püspöki hely általa ékesíttessék, kevéssel annak utána, a pécsi püspökségre felmagasztalta.135
[V.] BOLDOG IMRE NÉMINEMŰ ÉJSZAKÁN SZOLGÁJÁ­VAL A RÉGI VESZPRÉMI EGYHÁZBA TÉRVÉN ELMÉL­KEDETT, MI LÉGYEN ISTEN ELŐTT A MINDENEK­NÉL KEDVESEBB ÁLDOZAT. ISTENI SZÓZAT ZENDÜLT: ELMÉDNEK ÉS TESTEDNEK SZÜZESSÉGÉT KÍVÁNOM ÉN. ÉS EKKOR IMRE FOGADALMAT TŐN AZ ÚRNAK, MELY HALÁLÁIG FEL NEM FEDETETT.

Ezeknek utána pediglen boldog Imre ő életidejében előmenvén, jóságos cselekedeteinek érdemeivel szünet­len növelte tulajdon dicsőséges jeles voltát. Miket is jóllehet mi egyenként előmondani nem tudunk, keveseket, miket ő cselekedeteiről hallottunk, hogy restségnek ne vétessék, szorgalmatost mégis elbeszéljük. Történt pedig néminemű éjszakán, hogy imádkozni, titkon, csak egy szolgával megelé­gedvén bement ama nagyrégi és felette megavult egyházba, mely míveltetett Veszprém városában Krisztus drágalátos vér­tanújának Györgynek tisztességére,136 és ottan imádságnak adván magát, mikor is szívében elmélkedett, mi légyen ama mindenek­nél kedvesebb áldozat, mit ő Istennek felajánlhatna, hirtelen nagy tündöklésű világosság körülfénylette az egyháznak minden helyeit. Hol is isteni szózat zendült a magasságokban ezenképen: „felette dicséretes a szüzesség, kívánatost kívánom én, te elméd­nek és testednek szüzességét, ezt ajánljad nékem, eme szándokodban mind végig megállj!“ Ő azonban magához bizodalommal nem lévén, hanem, miképen igaz orvossághoz, a Kegyelem­hez menekedvén, mondotta: „Úr Isten, Te, ki vagy mind az egész világnak gondviselője és az emberi erőtelenségnek segítője, ki elragadod a fejedelmek lelkét, aki rettenetes vagy a földnek királyai előtt, végezzed el Te kedvedet bennem”. És ezenképen boldog Imre tulajdon amaz órában az isteni vigasztalásnak igéjével megerősíttetvén, eme titkot ő szívében megőrzi és a szolgának, ki emez isteni társalkodáskor és egyébkoron is inkább csak egyedül volt mellette, kérvén őt Istennek nevében, meg­-
tiltotta, hogy haláláig e dolgot valakinek is felfedje. Eme, és még több hasonlatos szépséges cselekedeteknek jelei, szent Imre elméjének különváló kamarácskájában elzárva tartattak és mindéltig, meddiglen csak el nem törött a korsó és a kenetnek illata ki nem széledett, mik rejtve valának, fel nem fedettek.

[VI.] BOLDOG IMRÉNEK KIRÁLYI NEMZETSÉGBŐL VALÓ LEÁNYZÓ JEGYEZTETETT, HOGY KIRÁLYI MARADÉK LÉGYEN ELJÖVENDŐ. DE Ő A JELENVALÓ ÉLETNEK JAVAIT MEGVETVÉN FOGADALMÁBAN ÁLLHATATOST MEGÁLLT. MINEK UTÁNA PEDIG MÉG IFJÚ KORÁBAN MEGHALT, JEGYESE SZŰZI ÉLETÉRŐL TANÚSÁGOT TETT ÉS SZOLGÁJA SEM TITKOLTA TÖBBÉ, MIKET LÁTOTT ÉS HALLOTT.

Azon közben mikoron is boldog Imrének atyai rendelés- bői nemes, tudni méltó királyi nemzetségből eredő leányzó jegyeztetett137 és hozzá vezettetvén, hogy a két királyi ágból annak utána királyi maradék származzék, ő a testi nemzetséget, mely romlandó, a szüzesség lelki fogadalmá­nak utána tévé, testét böjtölésekkel törte, lelkét pediglen az Isten igéjének kenyerével megelégítette, hogy ne uralkodjék rajta a testnek incselkedése, és ő érintetlenül megtartotta hitves­társának romlatlan szüzességét. Ó, csodálatos emez ifjúnak maga megtartóztatása, ki is könnyeknek forrásával oltotta a szerelem­nek lángolásait és hordozván a lángot keblében, el nem perzselte­tt annak égésétől. Mert nagy és csaknem az emberi természet­nek felette való dolog csendesíteni a testnek tobzódását, a kívánásnak az ifjúság fáklyáitól meggyujtott lángját az Úrnak segedelmével eloltani és a gyönyörűségnek jogait lelki szándék­kal elűzni, az emberi nemzetség szokásának ellene élni, a hitves­társnak örömeit megvetni, a gyermekeknek édességét becsben nem tartani és mindeneket, mik is a jelenvaló életnek javai
lehetnek, azokat a jövendő boldogságnak reményében semmibe venni. Nagy és miképen mondottam, csodálatos eme jóság. És munkájának nagyságáért felette nagy jutalommal nem érdemetlenül jutalmaztatik. Mert jóllehet nagy a szemérmetességnek küzdelme, de nagyobb a jutalma. Ideig való az őrizkedés, de viszontag örökkévaló a kár pótlása. Ezekről mondja János a Jelenések könyvében: „ezek követik a Bárányt, bárhova menend". Mi is szerintem azonképen értendő, hogy a mennybéli udvarban ő előttük semminemű hely nem lészen bezárva és a különb­különb hajlékoknak minden szállásai felnyílnak. De, hogy a szüzességnek érdeme még fényesebben világosodjék és nyil­vánvalóbban megértessék, mily becses Istennek előtte, jól vegyük eszünkbe, hogy mi Urunk és Megváltónk, mikor az emberi nemzetségnek üdvösségéért megtestesülni méltóztatott, nem egyéb, hanem szűzi méhet választott, hogy megmutassa, mily felette kedves néki az ily érdem, és hogy a tisztaságnak jóságát mindkét nembélieknek tudtára adja. Anyja szűz volt nékie, ki maga is szüzességben vala állhatatos. Magában a férfiaknak, anyjában az asszonyoknak mutatta példáját a szüzes­ségnek, minek általa kimutattassék, hogy a tisztaság az emberi természetnek mindkét különböztetésében az Istenségnek bol­dog és érintetlen teljességét érdemelte, mert hogy teljességgel megvolt az Anyában, mi a Fiúban lakozott. Minekutána szent Imre kimúlott, megadatott néki az élőknek öröksége a föld­ben,138 felbomolván teste még ifjú korában, jegyese szűzi életének bizonyságát bizonyította. Cseléd szolgája is, ki sokszor látta és hallotta, tovább nem titkolódzóit.
[VII.] MIKÉPEN ELMONDATIK, SZENT ÖZSÉB CSELEKEDETEI­BEN ÍRVA VAN, HOGY Ő FELVITETNI LÁTTA SZENT IMRE LELKÉT A MENNYORSZÁGBA, KINEK JÓSÁGOS CSELEKEDETEI HALÁLA UTÁN OLY NAGY JELEKKEL TÜNDÖKÖLTEK, HOGY ATYJA SEM KESERGETT TÖBBÉ, MERT FIÁRA BIZONYSÁG­GAL ELHELYEZTETETT AZ ÖRÖK ÉLETNEK KORONÁJA.

Azt sem vélem elhallgatandónak, mit is hajdanában nékem, Álmos herceggel Konstantinápolyban tartóz­kodónak139 a caesareabeli egyháznak néminemű isten­félő kanonoka, a görögök császárjához küldetvén elmondott, hogy is ő szent Özséb cselekedeteiben olvasta,140 hogy tulajdon amaz órában, melyben boldog Imre kimúlt e világból, szent Özséb, a palestinabeli Caesarea metropolitája, mikor is a pap­sággal és a néppel processiót járt, angyali édességű zengést hallott a magasban s szívének szemei megnyílván, boldog Imrének, szent Istvánnak, Pannónia első királya fiának lelkét látta felvitetni. Ugyancsak jelenvalók voltak ott a gonoszok leikeinek sokaságai is, azonképen, miképen ha néminemű rossz találtathatnék benne, minek miatta ily nagy hitvallóra botrán- kozást hozhatnának. És mikoron is szent Özséb eme látomáson álmélkodott, hallotta felülről, hogy amaz órában boldog Imrének lelkét viszik örömben a felül való lakóhelyre. Tulajdon eme látomás és édes zengedezés szent Özséb imádságának általa néminemű esperesnek is kinyilatkoztattatott. És mert hogy az Egyházban, hol is az emberi gyarlóság a hivésre rest, vannak csodák, szent Imre halálának harmincad napja ő jóságos csele­kedeteinek oly sok és oly nagy jeleivel tündöklött, hogy ama nap mindeneknek, kik a királyi városban tartózkodtak, hol is az ő szent teste eltemetteték, nem siralomnak, hanemha örven­dezésnek napja volt. Mikor is atyját sem kesergetté immár fia halála miatt való szomorúság, hanem eltöltötte az örömnek teljessége, mert hogy az örök életnek koronája ő fiának bizonysággal bizonyost megadatott.
[VIII.] SZENT IMRE SOK CSODÁI KÖZÜL ELMONDATIK AMA NÉMET KUNRÁDNAK ESETE, KI A PÁPÁTÓL FELOLDOZÁST NEM NYERVÉN, MIND A VILÁGOT BEJÁRTA ÉS VÉGEZETÜL SZENT IMRE ÉRDEMEIÉRT AZ Ő SÍRJÁNÁL FELOLDOZTATOTT. EZÉRT LÁSZLÓ KIRÁLY BOLDOG IMRE TESTÉT FELEMELTETTE, MINEK UTÁNA AZ Ő ÉRDEMEI SOK CSODÁKKAL KINYILATKOZ­TATTAK, MI URUNKNAK JÉZUS KRISZTUSNAK ÁLTALA. ÁMEN.

Egyet pedig jeles csodáinak közüle felveszünk mi beszé­deinkbe, mit Isten annak utána, a mi napjainkban méltóztatott az ő hitvallójáról kinyilatkoztatni, jól­lehet ez és egyebek is Istennek általa írás nélkül is mind olyan híresek, hogy a fiák is, kik születendenek és jönni fognak, ezt megismerni és beszélni fogják az ő fiaiknak. Volt tehát némi­nemű Kunrádnak mondott ember és volt tulajdon ő német nemzetbeli, kit is oly utálatos bűnöknek nyomása terhelt és mindenektől oly nagy gyalázkodás illetett, hogy fertelmes volt, miképen koporsóbéli negyednapos halott. De mert hogy az, ki Lázárt testben feltámasztotta, naponként feltámasztja a lel­kűkben vétkezőket, a mondott vétkest sem hagyta bűnei mélysgé- ben. Hanem, hogy megismerje minémű nyomorúságokkal vagyon körülvéve, elméjének szemeit furdalásoknak általa meg­nyitotta. A mondott Kunrád ezeknek miatta szent Péternek helytartójához menvén, ki is az időben a római széket tartotta, felfedte előtte bűneinek sebeit és kívánván maga mentésének végzését, lelkének orvosságát kérte. A pápa azonban elrettenvén soha nem hallott bűneinek sokaságától, tanácsot tartott, sebeit vezeklésnek kiszabásával nem gyógyította. Mégis, hogy két­ségbeesésben ne hányattassék, tanácsával a bűnöst megerősí­tette. Azért is őt páncéllal körülvette és a páncélt, hogy a testen erősebben rajta legyen, öt vaslánccal, a Krisztus öt sebének szerinte, körül övezte és adott néki az ő gyónásával megírott, viasszal körülvétettet és tulajdon gyűrűjével lepecsételt levelet és intve és buzdítva hozzáadta, hogy mind ama helyeket meg­-
járja, hol is szentek nyugosznak, ha valahol az isteni kegyelem a szenteknek közbenjárására meglátogatná. Az isteni látogatás­nak jele pedig lenne, ha valaha a páncél a láncoknak szakadtával részekre szétugornék és a levélben semminémű írás nem fog­laltatnék. Elmenvén ennek utána a mondott Kunrád, felette sok szenteknek az ő helyeiket megjárta és végezetül Jerusálemben az Úrnak sírjához eljutván irgalmat várt ott attól, ki gyógyítja a szívükben töredelmeseket és beköti az ő sebeiket. De Kunrád- ban az Úr nem mutatta meg jóságos cselekedetét amaz erősített városban, hogy is az boldog Imre dicséretére és dicsőségére hagyassék. Ezenközben boldog Istvánnak, Pannónia királyának híre, kinek sírjánál naponként történtek csodák, jelesnek tar­tatott. Útjának végeztével a felül mondott férfi Fehérvárra tért, hol is boldog István eltemetett teste tiszteltetett és mert hogy Istennek hatalma és az ékes királynak közbenjárása gyakran való csodákkal egyebeket bőségest vigasztalt, Kunrád ő szívében hittevéssel fogadta, hogy el nem mozdul az egyháznak helyéről, míg az Úr ő benne meg nem mutatja, milyen érdemű előtte boldog István. Történt pedig, mikoron is volt a napnak mintegy 12-ik órája, testének felette nagy fáradalma és szívének töredelme miatt az egyházban elaludt. Megjelent pedig néki az égből boldog István, mondván: „kelj fel és én érdemeimben ne biza­kodjál Istennek előtte, mert hogy elégséges nem vagyok éretted közbenjárni. Menj azért én fiamnak, boldog Imrének sírjához, ő légyen te közbenjáród. Ö az, ki is szüzességben Istennek kedvére való volt, kinek öltözetei nincsenek mocskolva. Ő követi a Bárányt, hová is menend. Ő azoknak közüle való, kik Istennek trónja előtt új éneket énekelnek, mit ki sem énekelhet, csak ki szűz/' Álmából tehát felserkenvén, amaz órában tulajdon amaz egyházban sietséggel boldog Imre sírjához sietett és mikor is ott leborulván imádságnak adta magát, a páncél, minek utána a láncok elszakadtak, felette sok részre töredezve

legottan a földre lehullott, miközben az egyházban sokak csodál- kozának, honnan hallatott zörgést a vasnak ily nagy összeverődése. Minek utána pedig eme dolog kivilágosodék, gyülekezvén a papság és a népek és Fábián cancellárius,141 emez egyháznak rectora, a pecsét, mit is amaz ember olyan sokáig épen megtartva hordozott, feltöretett és a levél kibontatott, de benne betűvetésnek jegyei nem mutatkoztak. Akkor pediglen mindenek, kik is jelenvalók voltak, Istennek és boldog Imrének ő dicséretükben kitörtek és hogy ily nagy jótétemény emléke­zetes legyen, László királynak, ki amaz időben Pannónia élén állt, és az ország minden püspökeinek és fő embereinek egyaránt eme dolgot, mit is láttak és hallottak, jelentették. Ezért László király, miképen az isteni vallásnak jeles mívelője, zsinatot hívott össze és harmadnapos böjtöt hirdetvén, szent András hava ötödik napján boldog Imrének testét tisztességgel fel­emelte.143 Eme napon és annakutána, ő hitvallójának érdemeit csodáknak sok erejével kinyilatkoztatta a mi urunk Jézus Krisz­tus, ki az Atya Istennel és szent Lélekkel él és uralkodik mind örökkön örökké.
Ámen.


Vissza a tartalomhoz