Szt. István kisebbik legendája - Magyar Legendarium

Tartalomhoz ugrás
Szent István Élete

[I.] MERT HOGY FELETTE ÜDVÖS PÉLDA SZÁRMAZIK A JÓKNAK A MARADÉKOK NEMZETSÉGE SZÁMÁRA MEGIROTT ÉLETÉBŐL ÉS CSELEKEDETEIBŐL, ELHAGY­VÁN A RÉGIEKRŐL MIK NEM TUDATNAK, AZOKRA TÉRÜNK, MIK IS EME BESZÉDEKNEK FOGLALATJAI.

Mikoron is tudjuk, hogy a szenteknek érdemei írva vannak az életnek könyvében, és emlékezetük örökkévaló az Úrnak előtte, mégis felette üdvösségesnek tartjuk, hogy a jóknak élete és cselekedetei a példának miatta a maradékok nemzetsége számára írásba foglaltassék. Ök hívségest tusakodtak a Krisztusért és ama tusakodásukért szeren­csésen megkoronáztattak, miért is, ha mi az ő cselekedeteiknek követői lennénk, miképen Pál mondja, Istennek örökösei leszünk, Krisztusnak pedig örökös-társai. A vértanuk viadalmaival az Anyaszentegyház naponként koronáztatik, a hitvallók hívséges  
nyereségeivel épül és nagy ragyogással ékesítetten tündöklik a kerekségnek forgandó tengelye körül. A világ valaha azoknak sok dicsőséges viadalmaival dicsekedett, melyek az időknek régiségében elzárva, a hívek emlékezetére nem bízattak, mert hogy istenes énekmondóknak híjjával voltak. Hanem a régiekről, miket nem tudunk, elhagyván, mert tudjuk, hogy az örök Isten­nek előtte dicsőségük nem avul, azokra térjünk, mik is beszédeinknek foglalatjai.

[II.] SZENT ISTVÁNNAK, A PANNONOK HÍRES KIRÁ­LYÁNAK ÉLETE ÉS CSELEKEDETEI, MIKÉPEN AZOK AMAZ IDŐKBŐL FENNMARADTAK, MÉLTÓNAK ÍTÉLTET­NEK, HOGY A MARADÉKOKRA ÁLTAL BOCSÁTASSANAK.

Aszentséges hitvalló Istvánnak, tudni méltó a pannonok híres királyának életét és cselekedeteit, miképen azokat amaz időkből való hagyományban hívséges és igaz előszámlálással kaptuk, méltónak és tisztesnek ítéltük utánunk való maradékunknak által bocsájtani. Nem követ­jük a grammatikusoknak avagy philosophusok magyarázói­nak tudós és míveskedő írásának fűzött rendjét, sem pedig a sophistikus éles elméjűséget, mert balgatagság tengerre hajózni, ha nem lehet révbe által menni. Azok javallják ezeket, kik az énekmondóknak tündérmeséi szerint a pegasusi forrásból ittak, kik is azzal dicsekesznek, hogy a Pamassus szent helyén álmo­doztak. Ezeknek bölcsessége hívságból hívságba enyészett és abból tulajdon előmenetelökre semminemű gyümölcsöt nem nyervén, balgatagokká lettek. Ti pedig, megértvén, mi is a könyv-író szájából zeng, befogadjátok ő együgyű beszédeit, mert hogy azt mondja el, mit a hívőktől tanult hallásnak általa.109 Bizonyost meggondolja, hogy ő ereje nem méltó eme dologhoz, mert hogy tündöklő ékesen szólásban és az elmének tágas­ságában teljességgel szűkölködik. Kiváltképen fél az irigy vetél­-
kedők ócsárlásától, kik is magok dolgait restül vetvén össze, egyebeknek Írott dolgait szaggatják. Ennek okáért, jóllehet a könyveknek első eredetük szerint való írásait forgatjátok,110 mégis olvassátok eme rövidebbeket,111 és ha lelnétek némi rend­nek kívüle valót, avagy kevésbbé ékesen szóló beszédet, megbocsássatok parasztságának.

[III.] ISTEN MIKÉPEN VILÁGOSSÁGOT ÉLESZTETTE A SÖTÉT­SÉGBŐL ISTVÁNT, KI ESZTERGOMBAN SZÜLETETT ÉS A HIT­NEK IGAZSÁGÁBAN NEVELTETETT. ATYJA PEDIGLEN, MINEK UTÁNA MEGISMERTE AZ ÉLETNEK ÉS ÚTNAK VILÁGOSSÁGÁT ÉS FIA SZÁMÁRA A RÓMAI CSÁSZÁROK NEMZETSÉGE ÁGÁBÓL VALÓ FELESÉGET VETT, ELKÖLTÖZÖTT E VILÁGBÓL S MIKÉPEN HISSZÜK, ELNYERTE AZ ÖRÖK BOLDOGSÁGNAK DICSŐSÉGÉT.

Mért hogy a magyaroknak tanulatlan nemzetségét az ő hitetlenségüknek tévelygése soká megszállva tartotta és ők pogányok módjára hiábavaló istentelen babona- ságokat követtek, kedvére vala Isten üdvözítő irgalmának véget vetni azok bűneinek, hogy megszűnvén az ördög incselkedése, eme nemzetségnek legalább maradékai üdvözöljenek. Mert miképen világosságot élesztette a sötétségből Istvánt, a boldogságos királyt, kit is, mint a katholikus hit igazságában neveltet, kiválasztott arra, hogy néki megszerezze a népet. Ez Esztergom városából vette születése eredetét112 és még mint gyermek a grammatikai mesterség tudományába teljességgel belébocsájtkozott.113 Atyja, jóllehet király, de elsőbben pogány volt. Annak utána a szent Lélek dicsősége megvilágosítván őt, megismerte az életnek és az útnak világosságát, követvén az evangéliomi tanítást, elérkezett az igazságnak képéhez. Azonközben pedig isteni látomásnak általa tudnia adatott, hogy fegyveres népeinek minden hadnagyait az igaz Isten tiszteletére térítse. Kiket pedig egyéb út követőinek felismert, azokat fenyegetésekkel és retten-
tésekkel járomnak alája vetette. Ki is mikoron már napjai csen­desedtek és érezte teste erőtlenülésének közeledtét, az ország élére felemelendő fia számára a római császárok kiterjedt nem­zetségének ágából sarjadt, felette nemes feleséget hozott. Ezen­közben a király, a keresztény névnek szeretője, megfizetvén a természetnek járó adósságát, kimúlott e világból, ki miképen hisszük, vallván az Istenséget, az örök boldogságnak dicsőségét elnyerte.

[IV.] MIKÉPEN EMELTETETT ISTVÁN AZ ORSZÁGNAK
TRÓNJÁRA ÉS A NÉPÉT AZ IGAZ HIT IGÁJÁBA HAJTVA, MIKÉPEN
RONTOTTA LE AZ ÖRDÖGNEK INCSELKEDÉSEIT.

Ennek kimúlása után, István, a még gyermek,114 a fő jobbágy uraknak és a népnek kedvéből az ország trónjára dicséretesen felemeltetvén, égőbb lélekkel kez­dett az igazságnak terjesztőjévé lenni, mert, jóllehet ifjúsága éveiben virágzott, nem szájában vala szíve, hanem szívében vala szája. A szent írást, melytől felette lángolt, nem feledve, a törvénylátást és igazságot állata szeme elé, Salamonnak ama beszédei szerint: „a bölcs hallgató bölcsebbé lészen és az értelmes birodalmakat bir.“ Nem azokat állatta szeme elé, kik is igazságtalanságot cselekesznek és azokat, kik velük egyetértenek, hanem mert ő Isten minden parancsolatjának hívséges sáfára lön, töprenkedni kezdett magában, hogy ha a keresztség szentségének általa immár régen újjászületett népet fegyelemnek nélküle engedné, az könnyen visszatérne hívságának tévelygésére. Eme népet az egyházi tanítás szerint oktatván, a fegyelem igájának és törvényének alája vetette és a gono­szoknak mind az ő tisztátalanságaikat mindenestől lerontotta.
[V.] MIKÉPEN SZÁLLTAK HADBA A KIRÁLY ELLEN NÉMINEMŰ
POGÁNY NEMESEK, KIKET IS ö VESZPRÉMNÉL
MEGGYŐZÖTT, BIRTOKAIKRÓL BÖLCSEN ÍTÉLKEZVÉN.

Néminemű nemesek, tudni méltó kiknek szívében hivalkodás és henyélés lakozott, látván, hogy mit megszoktak, elhagyni kényszeríttetnek, az ördög sugal- mazásából, miket a király meghagyott, azokat megvetették és maguk kedvének szerinte való elsőbbem szokásaikra vissza­hajlítván lelkűket, ellene hadbaszálltak.115 Kezdették pediglen az ő városait dúlni, jószágait rontani, javait prédálni, szolgáit leölni és hogy egyebeket elhallgassak, kezdének a királynak bosszúságokat tenni. Mert hogy istentelen útjokról nem akartak letérni, sem pedig háborkodásuk meg nem elégült, a király, bizakodván az örök hatalomban, az ellenségek ádázatának meg­törésére tulajdon seregeinek sokaságával ellenük kiment. Ugyan­csak ama napokon amaz ellenségek megszállták a várost, mely mondatik Veszprémnek, tudni méltó a király gyalázására törekedőn ott akartak letelepedni, hol is ő szállást és udvart tartott, hogy ezenképen könnyebb utat leljenek egyéb várhelyek elfog­lalására. A király, menvén előtte Istennek kegyelme, fegyverre kelt ellenük, és emezek a hitben, amazok pediglen csak a fegy­verekben bizakodván, mindkét felől viaskodának. Végezetül az ellenségek meggyőzetvén és részint leöletvén, részint el­fogatván és összekötöztetvén, a király ő övéivel, miképen győztes vitte haza a diadalom jeleit. Annak utána azoknak birtokairól mind földekben, mind falvakban bölcsen ítélkezett, nem miképen hajdanában Saul, ki, mikor is meggyőzte Amalechet, azokból, miket tőle elragadott, az Úr tilalmának ellenére a jobbakat magának választotta. Mert ő mindenekből maga szük­ségére semmit meg nem tartott, hanem elmenvén, szt. Márton hitvallónak szentelt mindeneket, kinek tisztességére szentegyházat is rakott.116 Azokat pedig, kiket meggyőzött és az ő maradékai-
kát is mind a jelenvaló napig az Egyháznak szolgáivá tette. Annak utána tulajdon fő embereinek kérésére tanácsot kezdett, hogy azokból, miket bírtak, csak tizedeket adjanak, nehogy nyomorultan a földről elszéledezzenek.

[VI.] IMMÁR BÉKÉBEN ERŐSÖDIK AZ ORSZÁG TRÓNJA, A HÍVEK EGYHÁZA NEVEKEDIK. SZENT JÁMBOROK GYÜLE­KEZNEK A BOLDOG KIRÁLYHOZ, KI FEHÉRVÁROTT SZENT­EGYHÁZAT ÉPÍT ÉS MINDEN TÍZ FALUVAL EGY EGYHÁZAT RAKAT, RÓMÁBAN ÉS JERUSÁLEMBEN MONOSTORT ALAPÍT ÉS ZARÁNDOKHÁZAT A MAGYAROKNAK, EZENKÉPEN KÉ­SZ ÍTGETVÉN MAGÁT AZ ÜR LAKÓHELYÉÜL E FÖLDÖN.

Minek utána az őt üldözőknek háborkodásai leigáztattak és az országnak trónja békében megerősö­dött, inkább és inkább kezdette a szent vallást buzgóságosan követni és mind a Krisztusban jámborul élőket szeretni. Okosságának híre az emberek fiainál felette nagy tisztességben tartatott. Napról-napra növekedett a híveknek Egyháza és a világnak különb-különb részeiből hozzá sokan gyülekezőnek, hallván az ő tudományát. Miközben székiben hosszában meg­sokasodtak a szent Istent szolgálók, a király, ki is a jó csele­kedetekre mind szorgalmatosabban törekedett, eltökélte az ő szívében, hogy az Anyaszentegyház pitvarait kiszélesíti, mit is alázatost teljesített. Mert szent Máriának a dicsőséges Szűznek nevéről Fehérvárnak városában, mely város nevét tulajdon nemességének különbvalóságától nyerte, egyházat rakott,117 hová is egyebeknek közötte elsőbben sáraranyból mívelt, drágakövek színétől kicifrázott, felette ékes ereklyetartó edényeket vitt be a szent helynek szolgálatára, ennek utána javaiból mind földekben, mind szőlőkben, jó akaratjából felajánlva részt adományozott és ama helyen az Urat szolgáló egyházi embereknek tisztjét elrendelte. Általlátván, hogy a híveknek terhére lenne, ha a kívülsőbb helyekről a misék ünnepnapjaira odagyülekeznének,
meghagyta tehát, hogy minden tíz faluk népe rakjon egyházat, melynek egyházmegyéjébe tartozzék,118 nehogy megunásnak miatta szűkösebben legyen gondja vallásának szolgálására. Emez egyházaknak élére, életüknek érdeme szerint, püspököket és papokat állított, hogy a népet az apostoli hagyomány hatalmával



oktassák. Nem sokkal ennek utána egyebek felé fordult, erősíttetvén az Úrnak igéitől, ki is mondja: „tündököljék a ti vilá­gosságotok az emberek előtt, hogy dicsőítessék a ti Atyátok, ki a mennyekben vagyon", és tulajdon közelvalóiból némelyeket kiválasztott, hogy mennének Rómába, bízván reájok felette sok gazdagságokat, hogy ama helyen István első vértanú tisztes­ségére egyházat rakjanak.119 Mi ezenképen véghez is vitetett.
Ezeknek utána egyebeket is kiosztogatott, hogy azokkal házakat, falvakat, birtokokat és egyéb ezekhez hasonlatosakat szerezzenek, mik is az Egyház szolgáinak költségeihez valók. És esztendőről esztendőre, meddig csak élt, szünetlen gyara­pította ajándékait és adományait, hogy kik is a szentséges helynek tisztjében elől voltak, kívülvalókra ne szoruljanak. A jerusálembeli monostorban is, melyet felállított, szerzetes atyafiak­nak gyülekezetét elrendelte, kiknek hasonlatos meghagyással mind a szükségeseket megkészítette.120 Ó, bizony boldog István, ki, hogy a mennyekben örökre felépített szállást bírjon, magát a földön az Úrnak lakóhelyéül készítgette.

[VII.] MÁR ELRENDEZTETETT ISTENNEK EGYHÁZA A RÓMAI HA­TALOMNAK ÁLTALA, MIKORON A KIRÁLY VADÁSZAT KÖZBEN LÁTOMÁSBAN KINYILATKOZTATÁST NYERT A BESENYŐK BE­TÖRÉSÉRŐL, KIKNEK RONTÁSA ELLEN ISTEN SZENT MÁRTON ÉRDEMEIÉRT MEGOLTALMAZTA A NÉPET ÉS AZ ö FELKENTJÉT.

Minek utána az Istennek szent Egyháza békességbe helyeztetett és a római hatalomnak általa igazán elrendeztetek, a besenyőknek, az igaz hittől teljesen
idegen, közel baromi oktalanságú és értelem nélkül való nemzetsége, hozzá fogott, hogy az ő országának végeit rontsa. A király pediglen ama napoknak előtte a távolvaló részeken vadászgatott, hogy a sok gondoknak utána, melyek sanyargatták, megerőtelenedett tagjai legalább némi ideig megvigassanak. Mikor tehát a nap középső órájának körűié álomnak ereszkedett, az Istennek akaratából, ki is a jövendők dolgait látomásnak általa nyilvánvalóan és ismerhetően az ő híveinek megmutatja, azonképen látszék, hogy az országnak végein az időkben lesködő ellenségeihez beszél és azokat mintegy fenyegetve mondja: „miért akarjátok a ti hívságos seregeitekkel a szent Egyháznak zárjait betörni, miért jöttetek dúlni a nagy pásztor nyáját és az ő aklait ? Távoz-
zatok, távozzatok, mert oltalmamra és vezetésemre én Uramtól, fő hadi vezéremtől megnyertem ama férfit, tudni méltó én Mártonomat, ki nem fogja tűrni, hogy marásaitok az igazak legelőmezőit szaggassák." És vigasságos tekintettel felserkenve meghagyta, hogy legott megjelenjék, ki is az ő izenetét elvigye.
Mikor ez mellette állt, a király ily beszédeket mondott: „te nem töltheted be követségem dolgait, hanem más jöjjön, ki hívségesebbnek találtatik." Annak is, kit előállítottak tulajdon ilyen beszédekkel visszatérést parancsolt. Ezt is elűzvén, mondotta a harmadiknak: „eredj csak, sietséggel siess és vevén
én meghagyásomat mondjad az Erdő elvén lakó népek hadnagyának,121 hogy mindenekre gondot viseljen, a harcra férfiakat kiválasszon és a reám háborút indító ellenségnek ékbe állított hadi seregeit elűzze." Emez legottan lóra szállott, által repült ama helyre, a vett parancsot megjelentette, mit is szorgalmatost
teljesítettek. Az ellenség már közel nyomakodott, már árkolta a város falait, mikor is lön hirtelen rajtaütés, kimenvén a hadnagy tulajdon seregeivel. Ekkor mindkét felől viaskodának. Emezek Isten oltalmától erősödötten felövezik magukat, amazok esztelenségüktől igázottan megoldják öveiket, végezetül futásnak erednek, többen pediglen elhullottak, többen rabságra vezettetettek.
Az öldöklés végeztével az, ki jött vala a királytól, megtért hozzá, hogy néki ezeket megjelentse. Hallván a király a harcnak kimenetelét, hálákat adott a Mindenhatónak, ki az ő híveinek győzelmet adott az ellenségnek felette. Hisszük, hogy a mennybéli kegyelem látogatta meg őt, ki, hogy az ellenségek körül ne fogják, szabadítót érdemelt az egekből, ki is előtte járjon és oltalmazza őt. Mert miképen Isten hajdan régen ő angyalának védelmével megszabadította felkentjét Dávidot a philistaeusok ábrázatától, azonképen ragadta ki emezt is az üldözők kezéből, kivezetvén és elvezetvén őt az üdvözülésre.
[VIII.] NAGY GAZDAGSÁGAIKKAL JÖTTEK HATVAN BESENYŐK, DE ROSSZRA HAJLÓ SZOLGÁK RAJTUK ÜTÖTTEK, MIÉRT IS, KIK KÖZÜLÖK MEGMENEKEDTEK, A KIRÁLYHOZ MENTEK, TÖRVÉNYTEVÉSÉNEK TUDOMÁNYÁT HALLANI. HALLVÁN A FÖLD NÉPE IS AZ IGAZSÁGNAK ÍTÉLETÉT, MEGFÉLEMEDETT.

Minek utána ő nevének híre a világnak fülébe kiszéledt és szájának törvénytevéseit híres jeles dicsérettel mindenütt megismerték, a besenyőknek közüle, kikről is a felül mondottakban emlékeztünk,122 60 férfiak minden javaikkal, tudni méltó aranynak és ezüstnek bőségével és az ékességeknek sok különb különbféleségeivel megterhelt szekereik­kel a bolgár részekből kijöttek, hogy a pannonok határait elérjék. De a szolgák közül, kiknek lelke a rosszra azonképen hajol miképen viasz, sokan a gonoszság fáklyájától meggyujtatva szemben velük kimenének, némelyeket karddal leöltek, minde­neknek elragadozva mijük is volt, őket kifosztva és félholtan hagyták. Emez emberek azokat, mik történtek és miket szen­vedtek a király ítéletére tartván fenn, az utat, mit is kezdettek, véghez vitték és sietséggel hozzá menvén előtte térdre estek. Ki is ezeket látván, mondotta: „mi oka van bajotoknak?" „Uram", mondják azok, „mi, a te szolgáid, semminemű rosszra nem igyekezve jöttünk a te törvénylátásod tudományának meg­hallgatására, és néminemű vitézeknek kezei által pénzünk, mit is magunkkal hoztunk, mindnyájunknak hibája nélkül, tőlünk elvétetett. Ennek kívüle, kiket megfogtak, azokat megölték és mi, kiket életünknél alig kísér egyéb, eljövénk, hogy ezeket né­ked megjelentsük." A király, mert hogy bölcs lelkű volt, sem tekintetével, sem pedig szavával nem fenyegetett, hanem tartóz­tatván magát, miképen írva vagyon: „a bölcs azutánra tartja indulatját", legottan elküldött ama hadnagyhoz, kinek alatta azok vitézkedtek, és meghagyta, hogy bizonyos napon az ezeknek kárát okozó férfiak ő szeme előtt megjelenjenek. Miképen meg-
­hagyta, azonképen megtétetett, és azok törvénylátásra eléje állít­tattak. Kiket is beszédekkel illetvén, mondotta:,,Isten szolgáinak törvényét általhágva, miért nem ismertétek az irgalmasságot és az ártatlanság fiait miért kárhoztattátok el? Mert nem a törvényre hallgatókat, hanem a törvények rontóit kell büntetni. Miképen cselekedtettek, azonképen fog cselekedni én előttem véletek az Úr.“ Az ítéletnek kimondása után kivezettettek és ország­szerte az útfeleken kettőnként felakasztva elpusztultak, ennek általa akarván a király most már végtére mindeneknek értésükre adni, hogy ki meg nem nyugszik az igazság ítéletében, melyet ő az Úrnak felőle elvégzett, annak dolga ezenképen lészen. A föld népe hallotta az ítéletet, melyet a király tett és megfélemedett.

[IX.] MIKORON A KIRÁLY BETEGSÉGBE ESETT, HAMISSÁG­NAK TANÁCSÁT TARTOTTÁK NÉGY FŐ NEMESEK ÉS ELTÖ­KÉLTÉK MAGUKBAN AZ Ő HALÁLÁT. DE A GYILKOLÁSRA INDULÓNAK KEZÉBŐL ÉGI INDÍTÁSRA KIESETT A KARD. CSENGÉSÉTŐL FELSERKENVÉN A KIRÁLY, A TÖREDEL­MES BŰNÖSNEK MEGKEGYELMEZETT, AZ Ő CINKOSTÁRSAI PEDIGLEN ÉLETÜKNEK ROSSZ SZERENCSÉJÉRE JUTOTTAK.

Nem sok időnek utána betegségbe esett, melynek miatta az után testéből kiméne, nehezedvén reá az erőtelenségnek hosszas baja, lábán megállni nem tudott. Látván pedig nehéz betegségében hosszú sinylődését az udvarabeliek közül négy fő nemesek, kik is még szívüknek hitetlenségében tévelyegtek, a hamisságnak tanácsát tartották és eltökélték magukban az ő enyészését halálra változtatni.123 Mikoron is már esteledett, minek előtte a házban szövétnek világot gyújtottak volna, közülük egyik a homályosságban vakmerőséggel bement és a király gyilkolására köpenyege alatt mezítelen kardot rejtegetett. Miközben lábát tartóztatva odament, hol is a király nyugodott, nyilvánvalóan égi indításra a kard leesett és a föld-


megismerése elől elrejtve csak az Úr szemeinek mutatta magát. De Istennek megfoghatatlan jósága kinyilatkoztatni akarván, milyen érdemű előtte ő, mind a világ szemében dicsőséget adott néki a csodák sokaságának kiviláglásával és miképen dicsérettel és énekkel ő a mennyekben az Úrnak szolgált, azonképen a földön őt az Úr Egyházának dicséretével és énekével az emberek emlékezetére méltóan felékesítette. Mert miképen új fénynek világossága, azonképen tündöklőit az ő szentsége minden körülvaló tartományokban és miképen néminemű jó­szagos kenetnek édessége betöltötte a hallók szivét. Mikoron László, a kegyes emlékezetű király ült a királyságnak trónján,127 a püspökök és apátok és kik a szent Egyháznak kormányzásában elől voltak, a jelek tanuságtevéséből észbe vevén az ő szent­ségét, egyakarattal három napi böjtnek vezeklését kihirdették, tulajdon ők pediglen imádságnak adván magukat, a népre a felül  
való kegyelemnek látogatását várták. Ennek utána szívüket Isten­hez emelvén, a hymnusoknak hangjaival zengedezték az ő nevét, és ezenképen mentek ama helyhez, hol is a szentséges tetem bezárva volt.128 Melyet is felbontván megnyitottak, és az illatnak olyan elszéledezése szállott fel, milyen a körülállóknak soha meg nem jelent, és mindeneknek beteg tagjai, kik is oda futottak, legott meggyógyultak, a vakok szemüknek világát, a sánták lábuknak erősségét, a bélpoklosok bőrüknek tiszta­ságát, az inaszakadtak ő épségüket és mindenek, kiket a fáj­dalom néminemű megszállás alatt tartott, gyógyulásukat érde­melték. Felemelvén a megbecsülhetetlen drágalátos terhet, a mindenható Istennek hálákat adtak és elvivén ezüst szekrényben lepecsételték.


Vissza a tartalomhoz